Borsod-Abaúj-Zemplén Megye

emberi erőforrás-fejlesztési projektoldala

Közösségi rendezvények

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság uniós támogatást nyert „Az életvezetés iskolája” – Borsod megye komplex emberi erőforrás-fejlesztési programja 7 lépésben című TÁMOP 6.1.5-13/2014-0001 azonosító számú projekt megvalósítására.

A program Borsod-Abaúj-Zemplén megye speciális adottságaihoz és igényeihez igazodó eszközökkel, területi megközelítéssel, komplex módon valósította meg az emberi erőforrások fejlesztését. A 7 lépésből álló program szakmai tartalma a tudásbázis javítására, a szociális gazdaság fejlesztésére, a vállalkozások, gazdaságok felkészítésére, kommunikációs személetmód-váltásra, és az egészséges munkaerő fejlesztésére fókuszált.
A projekt keretében több nagyobb közösségi rendezvényt valósítottak meg a megyében. Ezek közé a nagyobb rendezvények közé tartoznak a gyermekeknek szervezett életmód táborok, melyeken a gyerekek fejleszthették életkészségeiket, kreativitásukat és fizikai erőnlétüket. A táborokat Irota, Sárospatak és Rakaca községekben rendezték meg. Emellett kifejezetten felnőtteknek szóló életmód táborokat is szerveztek a projektben, melyeknek a célja a szemléletformálás volt, a lelki élményre helyezte a hangsúlyt.
Több alkalommal szerveztek családi egészségnapokat, ahol a résztvevők egészségügyi szűréseket vehettek igénybe, illetve kipróbálhattak különböző sportágakat is, vetélkedőkön vehettek részt. Kiemelt cél volt, hogy az ellátogató emberekben tudatosuljon, hogy önmaguk tehetnek a legtöbbet az egészségükért.
Ezen kívül munkahelyi és iskolai egészségnapokat, kirándulásokat és sportnapokat szerveztek a projekt keretében.
A projekt megvalósítási időszaka alatt weblap, online tanácsadás, hírlevelek, újságok, szóróanyagok, ismeretterjesztő filmek, kiadványok készültek a résztvevők tájékoztatása érdekében.

2015.11.27.